Két milánói lány​

A XX. század képregénykultúráját világszerte túlnyomórészt férfiak teremtették meg, és alakították főként a saját nemük ízlésének, érdeklődésének megfelelően. Jellemző módon még a női olvasóknak szánt sorozatok mögött is elsősorban férfi szerzők, szerkesztők álltak. Ezért mai nézőpontból is meglepő tény − a saját korában pedig egyenesen szenzációszámba ment −, hogy a Diabolik-széria megalkotása és sikerre vitele két hölgynek köszönhető. A karaktert és sötét bűnügyektől hemzsegő világát Angela Giussani (1922-1987) teremtette meg, szorosan együttműködve húgával, Luciana Giussanival (1928-2001). A milánói nagypolgári családból származó testvérpár idősebb tagja, kiadót működtető férje oldalán, kezdetben amerikai sorozatok adaptálásával jelentkezett az ekkor már egyre kiterjedtebb olasz képregénypiacon. Ezután határozott úgy, hogy szerencsét próbál egy saját karakterrel is.

Vállalkozását gondosan megtervezte: feltérképezte a nap mint nap munkahelyükre és onnan hazafelé utazó polgárok olvasási szokásait. Eldöntötte, hogy felnőtteknek szóló, zsebkönyv méretű, teljes történetet tartalmazó képregényt alkot, amelyet bárki egyszerűen magával vihet. (Az egész történetet kínáló képregényalbumot, szemben az újságokban vagy antológiákban olvasható rövid folytatásokkal, ekkor már sikerrel alkalmazta az országban a Bonelli kiadó jogelődje.) Angela Giussani egyik legfontosabb újítása maga a formátum: azzal, hogy könyvei oldalanként mindössze 2-3 panelt tartalmaztak, lehetőség nyílt a Diabolikot látványos akcióképekkel, illetve hosszabb, árnyaltabb dialógusokkal megtölteni. A tartalmi inspirációt, ahogy gyakran felidézik, egy vonatülésen felejtett Fantômas-regény jelentette a számára. A klasszikus francia krimi-antihőssel tematikai hasonlóságot mutató Diabolik 1962 novemberében mutatkozott be. Az első epizódok népszerűsége nyomán a sorozat hamar erőre kapott, és nemcsak saját, több évtizedes sikertörténetét alapozta meg, hanem óriási lökést adott Olaszország egész képregényes világának is. A Giussani nővérek ötletét és annak kivitelezését rövidesen másolni kezdték: a Diabolik elindította a „fumetto nero”, a keményvonalas krimiképregény szubzsánerét, a divathullám tetőpontján több mint 50 ilyen széria futott az olasz piacon.

Mindez egy bátor, szabad szellemű milánói hölgy érdeme.

Angela Giussani inspiráló személyiség, nem csak a saját korában: huszonévesen újságíróként, szerkesztőként dolgozott, aktív társasági életet élt, síelt, lovagolt, még pilótavizsgát is tett. Később, amikor a Diabolikot számos támadás érte konzervatív kultúrkörökből, készen állt a végsőkig kiállni művéért és kiadóvállalatáért, az Astorináért. Helyzetét megnehezítette a korszak: nem sokkal korábban még az autóvezetők között is alig voltak nők… Nem meglepő, hogy húgával a Diabolikban is hamar előtérbe helyezték az erős karakterű női szereplőket: Eva Kant, a Diabolik szerelmévé és társává váló özvegy már a harmadik epizódban megjelenik, és később színre lép pandantja, Ginko felügyelő örökös menyasszonya, az arisztokrata Altea di Vallenberg.

Angela és Luciana Giussani íróként, szerkesztőként és kiadóként életük végéig a Diabolik-univerzumot építették, gondozták. Elszántságuk, bátorságuk gyakran visszatükröződik a sorozat történeteinek nőalakjaiban, így például a Mérgek szigete című epizód főhősében, Sonia Sternben is.

A XX. század képregénykultúráját világszerte túlnyomórészt férfiak teremtették meg, és alakították főként a saját nemük ízlésének, érdeklődésének megfelelően. Jellemző módon még a női olvasóknak szánt sorozatok mögött is elsősorban férfi szerzők, szerkesztők álltak. Ezért mai nézőpontból is meglepő tény − a saját korában pedig egyenesen szenzációszámba ment −, hogy a Diabolik-széria megalkotása és sikerre vitele két hölgynek köszönhető. A karaktert és sötét bűnügyektől hemzsegő világát Angela Giussani (1922-1987) teremtette meg, szorosan együttműködve húgával, Luciana Giussanival (1928-2001). A milánói nagypolgári családból származó testvérpár idősebb tagja, kiadót működtető férje oldalán, kezdetben amerikai sorozatok adaptálásával jelentkezett az ekkor már egyre kiterjedtebb olasz képregénypiacon. Ezután határozott úgy, hogy szerencsét próbál egy saját karakterrel is.

Vállalkozását gondosan megtervezte: feltérképezte a nap mint nap munkahelyükre és onnan hazafelé utazó polgárok olvasási szokásait. Eldöntötte, hogy felnőtteknek szóló, zsebkönyv méretű, teljes történetet tartalmazó képregényt alkot, amelyet bárki egyszerűen magával vihet. (Az egész történetet kínáló képregényalbumot, szemben az újságokban vagy antológiákban olvasható rövid folytatásokkal, ekkor már sikerrel alkalmazta az országban a Bonelli kiadó jogelődje.) Angela Giussani egyik legfontosabb újítása maga a formátum: azzal, hogy könyvei oldalanként mindössze 2-3 panelt tartalmaztak, lehetőség nyílt a Diabolikot látványos akcióképekkel, illetve hosszabb, árnyaltabb dialógusokkal megtölteni. A tartalmi inspirációt, ahogy gyakran felidézik, egy vonatülésen felejtett Fantômas-regény jelentette a számára. A klasszikus francia krimi-antihőssel tematikai hasonlóságot mutató Diabolik 1962 novemberében mutatkozott be. Az első epizódok népszerűsége nyomán a sorozat hamar erőre kapott, és nemcsak saját, több évtizedes sikertörténetét alapozta meg, hanem óriási lökést adott Olaszország egész képregényes világának is. A Giussani nővérek ötletét és annak kivitelezését rövidesen másolni kezdték: a Diabolik elindította a „fumetto nero”, a keményvonalas krimiképregény szubzsánerét, a divathullám tetőpontján több mint 50 ilyen széria futott az olasz piacon.

Mindez egy bátor, szabad szellemű milánói hölgy érdeme.

Angela Giussani inspiráló személyiség, nem csak a saját korában: huszonévesen újságíróként, szerkesztőként dolgozott, aktív társasági életet élt, síelt, lovagolt, még pilótavizsgát is tett. Később, amikor a Diabolikot számos támadás érte konzervatív kultúrkörökből, készen állt a végsőkig kiállni művéért és kiadóvállalatáért, az Astorináért. Helyzetét megnehezítette a korszak: nem sokkal korábban még az autóvezetők között is alig voltak nők… Nem meglepő, hogy húgával a Diabolikban is hamar előtérbe helyezték az erős karakterű női szereplőket: Eva Kant, a Diabolik szerelmévé és társává váló özvegy már a harmadik epizódban megjelenik, és később színre lép pandantja, Ginko felügyelő örökös menyasszonya, az arisztokrata Altea di Vallenberg.

Angela és Luciana Giussani íróként, szerkesztőként és kiadóként életük végéig a Diabolik-univerzumot építették, gondozták. Elszántságuk, bátorságuk gyakran visszatükröződik a sorozat történeteinek nőalakjaiban, így például a Mérgek szigete című epizód főhősében, Sonia Sternben is.