INTERJÚ PODHRACZKY TAMÁS SZOBRÁSZMŰVÉSSZEL

Podhraczky Tamás, Bolognában élő magyar szobrászművész nagy sikert aratott Diabolikot ábrázoló kisplasztikájával egy, a Rémület Királyával foglalkozó művészeti pályázaton. A Forlì városában rendezett „DDD – DamnDaringDiabolik 2020” rendezvénysorozat „Present your Diabolik” felhívására készítette művét, amely a hivatalos értékelés szerint „a rendkívül kifejező testhelyzet és fiziognómia által sokkoló erejű háromdimenzionalitást ad a képregényhősnek”.

Diabolik figurája ismert volt a számodra korábban?

Nem ismertem őt előzetesen. Olaszországba költözésem után kezdtem utánaolvasni az olasz képregényhősöknek.

Hogyan fogtál hozzá a kisplasztika tervezéséhez? Miért ilyen lett a póz, a kompozíció?

Első lépésként információt és képanyagot gyűjtöttem már létező Diabolik-figurákról, biztosítva ezzel azt, hogy még véletlenül se készítsek korábbi alkotásra hasonlító dizájnt. Ezzel a pozitúrával az akcióra kész karaktert akartam megjeleníteni, feszültséggel és koncentrációval, mert Diabolik önvédelmi harcai vagy „igazságszolgáltatási” küldetései során az összecsapás gyakran elkerülhetetlen.

Tervezel további képregényfigurákat is alkotni, akár pályázatokra, akár személyes megbizatásokat elvállalva?

A saját dizájnjaim mellett természetesen továbbra is érdekel ez a témavonal is. Szeretnék főleg olyan figurákra összpontosítani, amelyeket még kevésbé modelleztek le, vagy az elérhető elképzelés már idejétmúlt.

A szóban forgó kisplasztika pontosan milyen technikával készült? Hogyan zajlik az elkészítési folyamata?

Ennek a plasztikának az anyaga terrakotta (égetett agyag), mérete 61x30x18 cm. Egy darab elkészítése mindig a vázlatolással indul. Keresem a legoptimálisabb arckifejezést, testpozíciót vagy mozdulatot. Az utóbbi években a szkeccselést minden rajz nélkül egyből lágy viaszban vagy plasztilinban kezdem, és gyakorlatilag ebben a stádiumban próbálom magát az alapvető kompozíciós struktúrát szemléltetni magamnak a későbbi arányos mesterdarab elkészítéséhez. Első fázisként armatúrát építek, ezt követi a teljes értékű modellezés, majd az armatúra eltávolítása, a figura gondos kiüregelése és előkészítése az égetésre. Utolsó fázisként esetleg csiszolom, majd festem. A fent említett Diabolik-kisplasztika egyedi darab. A piacon leginkább poliuretán öntőgyantát használnak végleges anyagként. A modellezést követően egy szilikon öntőformát készítenek, ez ideális a további replikációk gyártásához. Bizonyos esetekben én is ezt a metódust követem.

Mi lehet a különbség egy általad készített képregényes kisplasztika és egy sorozatgyártott, műanyag képregényfigura között? 

Technikai kivitelezés szempontjából tekintve a fázisok szinte ugyanazok, amíg a mesterdarab elkészül. Ugyanakkor az anyagválasztás (az én esetemben például agyag, ami természetes és környezetbarát) már meghatározó lehet a további munkafolyamatok szempontjából. Ami a leginkább szembetűnő különbség lehet, az a minőség. Ezalatt azt értem, hogy a tömegpiacot kiszolgáló cégek a gyártási idő és ár arányának függvényében szinte minden esetben egy „standard quality-t” állítanak be, és csak azt teszik elérhetővé. Egyedi alkotásnál minden a megrendelői igényen alapul, a plasztika személyre szabott, és egy evolúciós folyamat végeredményeként születik meg. Annak ellenére, hogy popkultúráról beszélünk, véleményem szerint a replikáció az, ami nemcsak a darab eszmei értékének, de a művészi kvalitásnak is bizonyos fokú degradációjához vezet.   

Hogyan jött az ötlet, hogy híres képregényfigura interpretációjával is foglalkozz a szobrászati alkotásaid mellett? Számodra hol a helye egy ilyen munkának a saját műveid sorában? Általánosan hogyan gondolkodsz a populáris kultúra (jobb híján „alkalmazott művészet”) és a szerzői alkotás („művészet”) viszonyáról?

A Képzőművészeti Egyetem elvégzése után néhány évig kellékek, díszletek, speciális effektek készítésével dolgoztam filmes produkciókban. Ebben az időszakban rengeteg technikai tapasztalatot szereztem mind anyagismeret, mind kivitelezés szempontjából. Az arcok aprólékos, hiperrealisztikus kidolgozására való törekvéseim vezettek új szobrászati irányokhoz, mint a miniatürizálás és a kisplasztika. Már Londonban éltem, amikor saját karakterdizájnokat és diorámákat kezdtem készíteni. A képregényhősök megformálása innen már csak egy ugrás volt.

Számomra a szobrászat még mindig egyetlen nyelvet beszél, az pedig a „forma”. Az egyetem alatt kísérleteztem konceptuális művészettel is, de nekem az alkotás továbbra is „dombok és árkok” végtelen számú váltakozásán alapszik. A popkultúra rendkívüli hitelességgel bír, hiszen korhűen tükrözi a világban tapasztalható szociális és kulturális jelenségeket. „Szobrászati” kitekintéssel például húsz éve, hogy piacon van a Hot Toys nevű hongkongi cég, amely Marvel, Disney és más populáris képregények és filmek karaktereit, figuráit készíti, elképesztő népszerűséggel. Tehát a popkultúrából teremt popkultúrát, a „szobrászat” eszköztárával. A hagyományos „szépművészet” ezzel szemben a legtöbbször szabad képzettársításokon alapul, mert magát a témát is az alkotó határozza meg. Boncolgathat társadalmi és kulturális témákat, reflektálhat konkrét problémákra. De úgy gondolom, szépművészet és alkalmazott művészet remekül elvan egymás mellett, vagy akár szimbiózisban.

Hogyan tudod használni egy ilyen alkotásnál a művészeti iskolákban tanultakat? Előfordult tanulmányaid során, hogy képregényrajzolók stílusát, rajzaik kifejező erejét, vagy például képregényfigurák anatómiáját elemeztétek, vagy legalábbis nézegettétek?

Egyetemi tanulmányaim során rengeteg időt töltöttem a SOTE bonctermeiben, aminek eredményeként 2004-ben az évi anatómiai pályázaton Barcsay-díjat nyertem. Az izom és a csontozat felépítése és modellezése a specialitásom. Ez jól jön a képregényhősök megformálásánál is. Arcmimikájukat és testarányaikat képanyagból tanulmányozom. A legismertebb karakterek zöme a realista ábrázolás és a karikatúra művészileg kifinomult, elegáns kombinációja.

Olaszországban európai és világszinten is jelentős hagyománya van a (főleg szórakoztató) képregényeknek, a fumetti hosszú évtizedek óta kiforrott iparágat tudhat magáénak. Az olvasottsága, tudatformáló jelentősége azonban csökkenőben van, sok tényezőnek köszönhetően. Mit tapasztalsz: az olasz mindennapokban érzékelhető még a jelenléte? Akár az újságárusok, könyvesboltok kirakatában, akár a digitális térben?

A szórakoztató képregény továbbra is markánsan jelen van, akár könyvesboltokban, akár a sarki újságárusnál könnyedén beszerezhető sok újdonság és újrakiadás. A fumetti világa emellett igyekszik nyitni a digitális tér felé is, az előrelépés a közösségi médiában érzékelhető igazán. Emellett országszerte bőségesen vannak rendezvények a nagy számú, szenvedélyes rajongónak. Mint például a legnagyobb nemzetközi képregényfesztivál, amit Lucca városában, Toszkánában rendeznek évente. Azt mondhatom, Olaszországban általánosságban a művészet nagy érdeklődést vált ki, egyszerre kulturális és szociális platform. És ez alól a képregény sem kivétel: több, mint pusztán kulturális iparág.

Az interjú elkészítéséhez segítséget nyújtott Gianluca Umiliacchi (Forlì, Italia).

Podhraczky Tamás további munkái:

https://tamaspodhraczky.wixsite.com/tamaspodhraczky/gallery?lang=en