A rémület királya
„Il re del terrore”, vagyis „A rémület királya”. Ezzel az epizóddal vette kezdetét a Diabolik (olasz nyelven elterjedt kiejtése: Diábólik) sorozat 1962-ben. A rögtön nagy feltűnést keltő, kezdetben vitákat is kiváltó széria külön műfajt teremtett az ekkor már egyre jelentősebb olasz képregényiparban: ez a fumetto nero, a „keményvonalas” krimiképregény, amelynek legfőbb jellemzője az enigmatikus antihős és az ő történeteinek morálisan összetett, a jót és rosszat gyakran relativizáló világa.
Az azóta eltelt több mint 55 évben a Diabolik nemcsak a fumetti (olasz képregény), hanem az olasz tömegkultúra egészének megkerülhetetlen jelenségévé vált. A megszólalásig élethű maszkjaival bárkinek a bőrébe bújni képes karaktert (és világát) mindenki ismeri, felbukkant játékfilmben, animációs és élőszereplős TV-sorozatban, videojátékban, még a kezdeti időszakában inspirált számos, a sikerét meglovagolni próbáló, hasonló képregényszériát (Satanik, Kriminal, Sadik és a többi fumetto nero), a nevét „adja” társadalmi felelősségvállalási és jótékonysági kampányokhoz.
Bár főhősein külsőleg nem fog az idő, az évtizedek során a Diabolik folyamatosan aktualizálódott: a borítók és a rajzok stílusában, az ábrázolt világ megjelenésében, a történetek tematikájában és hangvételében. Noha továbbra is félelmetes kisugárzással bír, Diabolik jóval „szelídebb” alaptermészetű, mint egykori önmaga. Ennek köszönhetően a sorozat ma egyszerre hamisítatlanul klasszikus és relevánsan modern: miközben a korábbi epizódokat újra és újra megjelentetik különböző formátumokban (eredeti újranyomások, színes albumok, gyűjtői kiadások), a friss folytatások reflektálnak a korra, amelyben születnek (az egyik legutóbbi epizódban például a közösségi média áll a cselekmény középpontjában, de maga Diabolik is megvillantja olykor hacker-képességeit). Az aktualizálás egyik további érdekessége, hogy nemrégiben elindult a DK, a Diabolik XXI. századi újragondolása is.
Mint minden klasszikus széria, természetesen a Diabolik is bővelkedik állandó alkotóelemekben. Ilyen például a címszereplő autója, a Jaguar E-Type, amely az idők során a karakterhez hasonlóan ikonikus darabbá nemesedett − a képregénytől függetlenül is. Ebben az autóban menekült a mestertolvaj tántoríthatatlan nemezise, Ginko (olasz kiejtés: Dzsinko) felügyelő és a rendőrök elől az 1960-as években, és ezeket töri össze szép számban manapság is. Hasonlóan állandó a történetek fő helyszíne, a képzeletbeli ország és egyben főváros Clerville, ahol Diabolik és Eva Kant számos rejtekhelyük egyikében megbújva tervezik akcióikat.
Az olasz képregények bővülő hazai palettája nem lehet teljes a Diabolik nélkül. A magyar kiadás válogatott epizódokban ismerteti meg az olvasókkal ezt a legendás karaktert és különleges, sötét világát.
„Il re del terrore”, vagyis „A rémület királya”. Ezzel az epizóddal vette kezdetét a Diabolik (olasz nyelven elterjedt kiejtése: Diábólik) sorozat 1962-ben. A rögtön nagy feltűnést keltő, kezdetben vitákat is kiváltó széria külön műfajt teremtett az ekkor már egyre jelentősebb olasz képregényiparban: ez a fumetto nero, a „keményvonalas” krimiképregény, amelynek legfőbb jellemzője az enigmatikus antihős és az ő történeteinek morálisan összetett, a jót és rosszat gyakran relativizáló világa.
Az azóta eltelt több mint 55 évben a Diabolik nemcsak a fumetti (olasz képregény), hanem az olasz tömegkultúra egészének megkerülhetetlen jelenségévé vált. A megszólalásig élethű maszkjaival bárkinek a bőrébe bújni képes karaktert (és világát) mindenki ismeri, felbukkant játékfilmben, animációs és élőszereplős TV-sorozatban, videojátékban, még a kezdeti időszakában inspirált számos, a sikerét meglovagolni próbáló, hasonló képregényszériát (Satanik, Kriminal, Sadik és a többi fumetto nero), a nevét „adja” társadalmi felelősségvállalási és jótékonysági kampányokhoz.
Bár főhősein külsőleg nem fog az idő, az évtizedek során a Diabolik folyamatosan aktualizálódott: a borítók és a rajzok stílusában, az ábrázolt világ megjelenésében, a történetek tematikájában és hangvételében. Noha továbbra is félelmetes kisugárzással bír, Diabolik jóval „szelídebb” alaptermészetű, mint egykori önmaga. Ennek köszönhetően a sorozat ma egyszerre hamisítatlanul klasszikus és relevánsan modern: miközben a korábbi epizódokat újra és újra megjelentetik különböző formátumokban (eredeti újranyomások, színes albumok, gyűjtői kiadások), a friss folytatások reflektálnak a korra, amelyben születnek (az egyik legutóbbi epizódban például a közösségi média áll a cselekmény középpontjában, de maga Diabolik is megvillantja olykor hacker-képességeit). Az aktualizálás egyik további érdekessége, hogy nemrégiben elindult a DK, a Diabolik XXI. századi újragondolása is.
Mint minden klasszikus széria, természetesen a Diabolik is bővelkedik állandó alkotóelemekben. Ilyen például a címszereplő autója, a Jaguar E-Type, amely az idők során a karakterhez hasonlóan ikonikus darabbá nemesedett − a képregénytől függetlenül is. Ebben az autóban menekült a mestertolvaj tántoríthatatlan nemezise, Ginko (olasz kiejtés: Dzsinko) felügyelő és a rendőrök elől az 1960-as években, és ezeket töri össze szép számban manapság is. Hasonlóan állandó a történetek fő helyszíne, a képzeletbeli ország és egyben főváros Clerville, ahol Diabolik és Eva Kant számos rejtekhelyük egyikében megbújva tervezik akcióikat.
Az olasz képregények bővülő hazai palettája nem lehet teljes a Diabolik nélkül. A magyar kiadás válogatott epizódokban ismerteti meg az olvasókkal ezt a legendás karaktert és különleges, sötét világát.